Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Látogatások >
< 27 >
1995. október
-
longint

ZetaTalk: Az eltérítés kifejezés


Az eltérítés kifejezés az idegen jelenlétről folytatott, jelenkorra felhevült vitáknak még az elején lett a mi, kontaktáinkkal való látogatásainkra ruházva. Az évszázad második fele előtt, az idegenek látogatásait egy futólag megpillantott mesebeli lénynek mondták, egy megidézett démonnak, egy őrangyalnak, vagy esetleg Isten egy szekerének az égen. Az emberek hajlamosak voltak - helyesen - a saját szerepüknek tulajdonítani a kontaktusra való hívást. Egyedül kotlottak az erdőben; nyíltan kívánták, hogy eladják a lelküket olybéli segítségért, hogy megszabadulhassanak egy riválistól; riadtan és zavarodottan érezték magukat, és azon tűnődtek, tényleg van-e egy őrzőjük, vagy megéreztek egy észlelést az égen, és várakozva tekintettek fel. Az eltérítés kifejezés nem utal semmi ilyen részvételre, és ebből a célból, szándékosan lett kiválasztva olyan emberek által, akik féket szerettek volna tenni az Átalakulásra egy halvány mögöttes üzenet átadásával a nagyközönségnek. Valakinek az állására lehet hivatkozni úgy, mint a választott karrierje, a hivatása, tisztje, az elfoglaltsága, a jelenlegi munkahelye, a kenyérkeresete, vagy amivel megszerzi az eleségre valót. A felhasznált kifejezés befolyásolja a hozzáállást.

Az eltérített kifejezés részben azért állandósult, mert a számos mostani kontakta - kiknek száma növekvőben van - csak tudat alatti emlékeket kap az afférról, míg a múltban ők tudatosan emlékezhettek. Kulcs jelzők így hiányoznak, és a kontakta csak a nyugodt napjára emlékezik, majd pedig a hirtelen megjelenésére egy hegnek vagy egy ködös érzésnek, hogy valami igen jelentős dolog történt. Ha hipnotizálják, a kontakta érzelmeket fog kifejezésre juttatni, mint például nyugtalanság a szokatlan körülmények végett, vagy vágyakozás egy hibrid leszármazott iránt, és ezt az ő normál életébe bele nem illőnek tekintik. Talán akkor nem ideges, amikor látogatásokon kívüli szokatlan körülményekkel találkozik szembe? Akkor nem érezne vágyakozást, ha egy földi gyereket látna csak rövid időre, akit aztán örökbe fognak adni? Az emberek egy hipnotizált állapotban nyíltan fejezik ki az érzelmeiket, míg normál állapotban kontrolláltan, és így az őket megfigyelők az érzelmeket szélsőségesnek fogják fel. Kontraszt érdekében, hipnotizáljatok egy kontaktát, és vigyétek vissza az esküvője éjszakájára, egy gyereke születésének idejére, vagy az első munkanapjára egy fontos munkahelyen.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com